4. évfolyam 2. szám 2024.


Teljes szám letöltése


Szerkesztőségi előszó

Az Önkéntes Szemle online folyóirat negyedik évfolyam második száma a nemzetközi önkéntességgel foglalkozik százötven oldal terjedelemben. A nemzetközi önkéntesség az egyik kevéssé kutatott témának számít a hazai, önkéntességgel foglalkozó szakirodalomban. Ugyanakkor jelentősége és hatásai négy szereplő esetében is kimutathatók: egyrészt maga az önkéntes, másrészt a fogadó/küldő szervezet, harmadrészt a helyi közösségek számára, valamint negyedrészt tekinthetünk rá úgy is, mint az országimázs - kevéssé kihasznált - lehetőségére. Az első elméleti tanulmány széleskörű áttekintést ad a nemzetközi önkéntesség kialakulásáról, fejlődéséről, a küldő és fogadó társadalmak számára jelentkező előnyökről és veszélyekről. A második elméleti tanulmány is egy olyan közel száz éve létező jelenséggel, az önkéntes turizmussal foglalkozik, amely az elmúlt tizenöt-húsz esztendőben vált igazán népszerűvé. Ez az "új" társadalmi jelenség új impulzusokat adott az önkéntesség kutatásának is, és ennek részletes bemutatását adja a szerző. A téma kevéssé kutatott jellegét mutatja, hogy alig találunk olyan tanulmányokat, amelyek a Magyarországon fogadott és a küldött/támogatott önkéntesek jellemzőit mutatnák be. A harmadik elméleti tanulmány ezt a hiányosságot pótolja azzal, hogy részletes elemzést ad az Európai Önkéntes Szolgálat által 2014 és 2017 között, valamint az Európai Szolidaritási Testület programban 2018 és 2023 között fogadott és támogatott önkéntesekről. Három esettanulmányt közlünk ebben a számban, amely olyan szervezetek tevékenységéről szól, amelyek fogadó és/vagy küldő szervezetek a nemzetközi önkéntes programokban. A nemzetközi önkéntesség során megmutatkozó szervezeti gyakorlatok, tevékenységek változatosságát kívántuk azzal megmutatni, hogy az első esettanulmányban egy csíkszeredai, a másodikban egy hazai egyházi, míg a harmadikban egy "fiatal" önkéntes küldés/támogatás terén működő szervezet munkásságának ismertetésére kértük fel a szerzőket. Végezetül a recenzióban az Európai Szolidaritási Testület programjának indulásakor felmerülő kihívásokat és lehetőségeket tárgyaló tanulmányt ismertetünk.



Önkéntesség nemzetközi szinten

Molnár Zsolt

"A nemzetközi önkéntesség az önkéntes segítség olyan formája, ahol a tevékenység más földrajzi országban valósul meg, gyakran a résztvevő önkéntesek és a küldő szervezet kultúrájától eltérő társadalmi-gazdasági környezetben."

Külföldi önkéntesek Magyarországon és magyar önkéntesek külföldön az Európai Önkéntes Szolgálat, valamint az Európai Szolidaritási Testület támogatásával 2014-2023 között

Bartal Anna Mária - Fényes Hajnalka

"Az "európai trendeknek" megfelelő küldő országokból érkeznek az önkéntesek, de időben haladva egyre több az Európán kívüli ország. A külföldi önkéntesek többsége rövid idejű önkéntes szolgálatot vállal." 

Absztrakt >>>

Az önkéntes turizmus a nemzetközi szakirodalom tükrében

Silló Ágota

"Az önkéntes turizmus a 21. század első évtizedének első felében indult rohamos fejlődésnek ez a Nagy-Britanniából származó jelenség, amely az elmúlt 15-20 évben számos országban népszerűvé vált."

Absztrakt >>>



Care2Travel Egyesület: nemzetközi önkéntesség Csíkszeredában

Elekes István

"Az egyesület küldetése az "utazva törődés": önkénteseket toborozni külföldről, hogy segítsenek és megismerjék a helyi kultúrát, valamint Csíkszereda szociális szolgáltatóit, árvaházát és oktatási programjait támogassák."

Absztrakt >>>

Külföldi kalandok - mit ad nekünk a nemzetközi önkéntesség?

Kolozsvári Csenge

"Bár az Erasmus+ rövid távú tanulási mobilitási programjaiban továbbra is aktívak vagyunk, egyre inkább felismerjük a hosszú távú programokban rejlő lehetőségeket mind a fiatalok, mind a társadalmi hatás szempontjából."

Absztrakt >>>

Túlnőni önmagunkon - az Önkéntes Diakóniai Év Program bemutatása

Závodi Emese - Csordás Krisztina

"Az önkéntesek számára az Önkéntes Diakóniai Év Hálózat személyes és lelki fejlődést, interkulturális és ökumenikus tanulást, valamint szociális és társadalmi felelősségvállalást céloz meg."

Absztrakt >>>



Hogyan indult az Európai Szolidaritási Testület? - lehetőségek és kihívások

Dorner László

"Fontos, hogy a program ne támasszon észszerűtlen elvárásokat az önkéntesek felé. Talán, jegyezhetjük meg, ebben a fogadó szervezeteken kívül a megfelelő információnyújtásnak, és az egyszerű, nyomon követhető adminisztrációnak is kiemelkedő szerepe van."

Absztrakt >>>