A COVID-19-JÁRVÁNY RÖVID ÉS HOSSZÚTÁVÚ HATÁSAI 

A NONPROFIT SZEKTORRA ÉS AZ ÖNKÉNTESSÉGRE

Bakó Csaba

Absztrakt

A SIMPACT Közhasznú Nonprofit Kft. 2020 tavaszán, az első lezárások kezdete után pár héttel, a Covid járvány nonprofit szervezetekre gyakorolt rövid távú hatásainak és a várakozásoknak a felmérésére kérdőíves kutatást kezdeményezett. Ez volt az első széles körű (218 kitöltő) és részletes felmérés e témában, a feltárt helyzetképet és kapcsolódó javaslatokat számos fórumon bemutattuk. A kutatás eredményeiből jól látszott a nonprofit szférában eluralkodó kezdeti sokk: a nonprofit szervezetek kétharmada számított mély, hosszan elhúzódó válságra, a társadalmi hatás jelentős csökkenésére. A szervezetek háromnegyede kényszerült egyes programjainak, projektjeinek felfüggesztésére, sőt, egyharmaduk tevékenysége teljesen leállt tavasszal. Szinte minden második szervezetnek az önkéntesek bevonása is problémát okozott. 

A 2021-es kutatásunkban arra kerestük a választ, hogy a borúlátó várakozások az egyéves időszakban milyen mértékben teljesültek be, illetve a nonprofit szervezetek számára milyen, a jövőben is alkalmazható tanulságok vonhatóak le. A 2020-as kezdeti sokk után, a félelmekkel ellentétben, a 2021-es év sokak számára a vártnál könnyebben alakult, sőt vannak olyan szervezetek, ahol jelentős növekedést is tapasztaltak. 2021 tehát a várakozásokhoz képest jobban alakult, viszont a szektor számára összességében nehéz év volt. A kutatás során négy külső, és öt belső tényezőcsoportot azonosítottunk, melyek jelentős hatással voltak arra, hogy valaki vesztesként vagy inkább nyertesként vészelte át a nehézségeket. A COVID-időszak az önkéntesek alkalmazása szempontjából is komoly kihívásokat eredményezett.

Kulcsszavak: COVID-19-járvány, nonprofit szervezetek, társadalmi hatás, finanszírozás, önkéntesség, jó gyakorlatok,