A tanulmány a magyarországi fogyatékosságügyi érdekvédelem aktuális helyzetét vizsgálja az értelmi fogyatékossággal élő emberek országos érdekvédelmi szervezete, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) esettanulmányán keresztül. A kutatás célja annak feltárása, hogy milyen jó gyakorlatok és kihívások jellemzik egy országos érdekvédelmi szervezet működését, különös tekintettel az érdekvédelemre, a szolgáltatásokra, a szervezeti szemléletre és az együttműködésekre. Egy kvalitatív kutatás keretében három félig strukturált szakértői interjú készült az országos szervezet elnökével és két területi szervezet vezetőjével. Az eredmények két meghatározó jó gyakorlatot rajzolnak ki. Egyrészt a szervezet működésében hangsúlyosan jelenik meg a fogyatékosság emberi jogi megközelítése, amely az önérvényesítés támogatásában, az érintett személyek szervezeti döntésekbe történő bevonásában és az információs akadálymentesítésben ölt testet. Másrészt meghatározó a közösségi alapú, helyi szükségletekre reagáló működés, amely jelentős mértékben épít a helyi társadalmi kapcsolatokra, partnerségekre és önkéntes erőforrásokra. E gyakorlatok fenntarthatóságát ugyanakkor számos rendszerszintű probléma nehezíti, köztük a szakemberhiány, a finanszírozás bizonytalansága, a helyi erőforrások szűkülése, valamint az érdekvédelmi érdekérvényesítés korlátozott lehetőségei. Kiemelt, rendszerszintű kihívás a támogatott döntéshozatal gyakorlati elterjedésének hiánya. Az eredmények azt erősítették meg, hogy az érdekvédelmi szervezetek egyszerre töltenek be jog- és érdekvédelmi, szolgáltatói és közösségszervező szerepet, miközben működésüket jelentősen meghatározzák a fogyatékosságpolitika intézményi és finanszírozási feltételei.

Kulcsszavak: fogyatékosságügy, érdekvédelem, civil szervezetek, értelmi fogyatékosság, önérvényesítés, támogatott döntéshozatal, helyi közösség, szubszidiaritás, reziliencia