HOGY TETSZIK LENNI? -
EGY KÍSÉRLETI ÖNKÉNTES PROGRAM
A COVID-19 PANDÉMIA IDEJÉN

Nagy Réka

Absztrakt

A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) a 2020-as koronavírus járványra reagálva hozta létre a "Hogy tetszik lenni?" nevű programját, melyben a jelentkező önkéntesek telefonos "pótunokaként" tartották a kapcsolatot olyan időskorúakkal - "pótnagyszülőkkel" -, akiknek a vírushelyzet miatt a társas kapcsolataik beszűkültek. Az önkéntesek egyrészt a FÖK fesztiválprogramjaiban résztvevő 16-23 éves fiatalok közül kerültek ki, másrészt olyan 24-35 évesek közül, akik kifejezetten a "Hogy tetszik lenni?" programban akartak részt venni. A program célcsoportját, a telefonos kapcsolattartásban résztvevő "pótnagyszülőket" a - partnerszervezet - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezte be, olyan időskorúak közül, akik nyitottak voltak a társaskapcsolatok telefonon keresztüli fenntartására.

Másfél hónapnyi előkészítő munka után a "Hogy tetszik lenni?" program 2020 májusában indult és júliusig tartott. Ez az időszak magában foglalta az önkéntesek és az idősek toborzását, a telefonáló "pótunokák" felkészítését a beszélgetésekre, a folyamatos visszajelzések gyűjtését, és a program lezárását. A "Hogy tetszik lenni?" programban 98 önkéntes 110 időskorúnak nyújtott segítséget a pandémia okozta bezártság érzés és kapcsolathiány enyhítésében.

Kulcsszavak: COVID-19 járvány, online önkéntesség, önkéntes képzési program, Fesztivál Önkéntes Központ,