Az egészségügyi alapellátáshoz való hozzáférés világszerte egyenlőtlenségeket mutat, amelyek különösen a társadalom perifériáján élő csoportokat sújtják. A marginalizált közösségek helyzetének javításában kiemelt szerepe van az egészségügyi szakemberek szolidaritásának, közösségi felelősségvállalásának és hivatástudatának. Az önkéntes közösségi ellátás a formális egészségügyi rendszer hiányosságainak enyhítésében fontos szerepet tölthet be. A kutatás célja a magyar ápolóhallgatók önkéntes egészségügyi ellátásban történő részvételi hajlandóságának és motivációs készletének elemzése volt a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok ellátásában. A keresztmetszeti elrendezésű vizsgálatban kérdőíves felmérést végeztünk három egyetemi kar (Pécs, Szeged, Nyíregyháza) ápolás szakon tanuló hallgatóinak bevonásával. Eredményeink alacsony önkéntességi hajlandóságot mutattak az ápolóhallgatók körében. Az önkéntességi szándékot leginkább támogató tényezők az oktatás, a társas motiváció és a segítő attitűd voltak. A mediációs vizsgálat eredményei alapján a segítő attitűd hatása az önkéntes szándékra részben az altruista értékeken keresztül érvényesült. Eredményeink arra utaltak, hogy a hátrányos helyzetű közösségek ellátására vonatkozó ismeretek és a velük szemben mutatott attitűdök önmagukban nem elegendők az önkéntes tevékenység ösztönzéséhez. Ugyanakkor a korrelációs vizsgálatok rámutattak a hátrányos helyzetű betegekkel szerzett tapasztalatok és a stigmatizáció pozitív kapcsolatára, illetve az ilyen betegek ellátására való megfelelő felkészültség és a stigmatizáló attitűdök közötti fordított összefüggésre. Mindezek alapján javasolt az ápolóképzésben olyan célzott kurzusok bevezetése, amelyek az önkéntes közösségi gondozásra készítik fel a hallgatókat, különös hangsúlyt fektetve az egészség társadalmi meghatározottságának megértésére és a segítő attitűd megerősítésére.

Kulcsszavak: önkéntesség, ápolóhallgatók, hátrányos helyzet, szegénység, attitűdök