"ÁLOMFOGÓK" ÉS A PROFESSZIONALIZMUS – AZ ÖNKÉNTES-KOORDINÁTOROKRÓL A NEMZETKÖZI ÉS A HAZAI ELEMZÉSEK TÜKRÉBEN
Bartal Anna Mária
Az önkéntes-koordinátori szervezeti pozíció, munka- és feladatkör mintegy tíz, tizenöt éve vált általánossá a magyar önkéntes szektor jól professzionalizált civil-nonprofit szervezeteinek körében. Tanulmányunk abból a problémafelvetésből indult ki, hogy ma az önkéntes-koordinátoroknak nincs foglalkoztatási besorolása, sem pedig akkreditált képzése Magyarországon. Óvatos becslések szerint is tizenkétezer civil-nonprofit szervezetről feltételezhető (az önkénteseket foglalkoztató civil-nonprofit szervezetek 50 százalékáról), hogy – anyagi ereje, professzionalizáltsága alapján – van olyan önkéntese, munkatársa, mellék- vagy főállású alkalmazottja, akit önkéntes-koordinátornak nevez, vagy aki ilyen jellegű munkát lát el. Mindezek alapján egyrészt az volt a célunk, hogy a vonatkozó nemzetközi és magyar önkéntes-kutatások, tanulmányok, kiadványok, segédletek összehasonlító elemzése alapján leírjuk és elemezzük az önkéntes-koordinátor "definíciós" jellemzőit, azonosítsuk rekrutációs forrásait, szereptípusait, feladatait és készségeit. Másrészt az is célunk volt, hogy a 2024-ben létrejött Önkéntes-koordinátor Hálózat 43 jelentkezője által kitöltött belépési kérdőív elemzése alapján bemutassuk formális és funkcionális jellemzőiket, motivációikat és elvárásaikat a hálózati tagsággal kapcsolatosan, illetve a koordinátori munka kapcsán jelzett szakmai, valamint szektorszintű problémáikat. Eredményeink szerint, míg a szelektíven válogatott nemzetközi "definíciókban" inkább a koordinátor felelősség-szempontú feladat- és munkaköri meghatározását találjuk, addig a magyar értelmezésekben az önkéntes-koordinátor készségalapú meghatározásai, leírásai keverednek vagy váltakoznak a feladatközpontú megközelítéssel. A szakirodalom alapján a koordinátorok belső és külső rekrutációs forrásait azonosítottuk. Releváns magyar kutatások híján tapasztalati forrásokra támaszkodva azt valószínűsítettük, hogy a magyar koordinátorok inkább belső, mint külső rekrutációs források alapján kerülnek kiválasztásra, amit alapvetően a szervezetek anyagi erőforrásai és professzionalizáltságuk szintje befolyásol. Ugyancsak tapasztalati forrásokra támaszkodva, azt találtuk, hogy a magyar koordinátorok a "klasszikus" koordinátori szereptípust követik és csak néhány (nagyobb) szervezetnél lelehető fel a stratégiai, a HR, illetve a vezető-fejlesztői koordinátor típusa. Elemzésünk arra is rámutatott, hogy Magyarországon hiányzik egy egységes, a koordinátori munka szakmai keretrendszerét leíró és a koordinátorok szükséges és elvárt készségeit tárgyaló kézikönyv. Az Önkéntes-koordinátori Hálózatba jelentkezők formális és funkcionális jellemzőinek vizsgálata azt mutatta, hogy többségükben egyesületekből, főként szociális, kulturális, oktatási és egészségügyi szervezetekben dolgozók közül kerültek ki. Az önkénteseik létszáma szerint jól reprezentálták a hazai önkéntes szektor minden szegmensét, illetve majdnem fele-fele arányban volt köztük tapasztaltabb és kevésbé tapasztalt koordinátor. A hálózatba való jelentkezés vezető motivációi a kapcsolatépítés, a szakmai közösség megtalálása és a tapasztalatmegosztás voltak, amik jórészt egybeesnek a hálózati tagsággal kapcsolatos elvárásokkal, de ott hangsúlyosan megjelent az új inspirációk keresése és a közösségépítés szándéka is. Az önkéntes-koordinátori munka fő problémái között az önkéntesek motiválása, toborzása (és technikáik), valamint megtartásuk módszerei, illetve menedzsmenti (vezetés, stratégia, időbeosztás) kérdések kaptak hangsúlyt, amellett, hogy szektorszintű problémák és deficitek is említésre kerültek.
Kulcsszavak: önkéntes-koordinátor, rekrutáció, szereptípus, feladatok, készségek, Önkéntes-koordinátor Hálózat