MEGJELENT AZ ÖNKÉNTES SZEMLE 2025. évi 3. száma

2025.09.09

Az Önkéntes Szemle online folyóirat ötödik évfolyama harmadik számának fő témája az informális önkéntesség és a közösségi önszerveződés. Az informális önkéntesség a nemzetközi önkéntessséggel foglalkozó szakirodalomban is "alul kutatott" témának számít. Még inkább igaz ez a megállapítás a magyar önkéntesség kutatásának főbb témáit, írányait nézve. Pedig, ahogy a három elméleti tanulmányból is kiderül, az informális önkéntességre nem érdektelen úgy tekinteni - akár társadalmi, de akár a civil-nonprofit vagy (helyi) közösségépítési nézőpontból sem -, mint ami: egyrészt közvetítő szerepet tölt be a háztartások és a nonprofit szektor között, másrészt rekrutációs bázis a civil-nonprofit szervezetek számára, harmadrészt a (helyi) közösségek szervező ereje lehet az által, hogy egy sajátos társadalmi logikával és motivációs bázissal rendelkező részvételi mód. Az informális önkéntességen alapuló közösségi önszerveződéseket esettanulmányok szintjén is nagyon nehéz megfogni, mivel jellegüknél fogva alig vannak olyan résztvevői, akik rá tudnának tekinteni leíró, értelmezői szempontból is. Ennek is betudható, hogy ebben a számban a megszokottnál kevesebb esettanulmányt tudtunk közlöni, noha további három esettanulmányra volt megállapodásunk szerzőkkel. Ugyanakkor a két különböző típusú, rendkívül érdekes önszerveződés bemutatása és elemzése reméljük kárpótolja olvasóinkat. A módszertani rovatban az önkéntes menedzsment egyik legfontosabb elemével, a toborzással foglalkozunk új megközelítésben tárgyalva a témát. Ajánljuk ezt a módszertani esettanulmányt mindazon civil-nonprofit szervezeti vezetőknek, önkéntes-koordinátoroknak, akik nyitottak az önkéntesmendzsmenti módszerek komplexebb megközelítésére és alkalmazására. Végezetül különös egybesés, hogy a nyáron jelent meg az a tanulmány, amely a visegrádi oszágok lakosainak formális és informális önkéntességben való részvételét vizsgálta. A recenzió rovatban ennek a tanulmánynak az eredményeit ismertetjük.